1980-at írtunk, amikor először láttam élőben egy karate bemutatót tartó csapatot. Korábban is érdeklődtem a keleti harcművészetek iránt, de ez volt az a pillanat, amikor örökre beleszerettem ebbe a sportba. Akkoriban ámulva néztem azokat az edzéseket, amelyeket Török Sándor és Kis Ernő tartott a Vágóhíd utcai csarnokban. Az egész élmény lenyűgöző volt, és hamarosan rájöttem, hogy a karate nem csak arról szól, hogy emberek dogiban verik egymást, hanem ez egy olyan látásmód és hozzáállás a világhoz, ami kevesekben van meg.
Ahogy tovább folytattam a karate világának felfedezését, megismertem Sensei Bódi Istvánt, aki havonta tartott edzéseket és segített a fejlődésben. Később Shihan Furkó Kálmánt is, akihez Szolnokra utaztunk edzeni, hogy elmélyítsük tudásunkat és inspirációt merítsünk.
A dojo életében akadtak nehézségek és változások. Rövid ideig sensei Boros Nagy János vezette a dojónkat, de később sensei Drienyovszki János vette át az irányítást. Az ő vezetésével sikerült a dojo működését stabilizálni, bár ekkor a kyokushin karate Debrecenben szinte teljesen az ő irányítása alá került. Az új korszak 1986-ban kezdődött, amikor a dojo felvette a Kagami nevet, amely azóta is a kyokushin karate szellemiségét képviseli.
2002-ben, amikor Drienyovszki János elköltözött Debrecenből, Kis Ernő barátommal együtt átvettük a Kagami vezetését. Azóta töretlen lelkesedéssel és elhivatottsággal ápoljuk és fejlesztjük a dojónkat. Célunk nemcsak az, hogy továbbadjuk az évek során elsajátított tudást, hanem hogy a kyokushin értékeit és szellemiségét életben tartsuk a közösségünkben. Büszke vagyok rá, hogy a 2. Dan vizsgám mellett 2005-ben sikeres bírói vizsgát is tettem.
Életcélom lett a fiatalokat elindítani egy olyan úton, amin én is járok. Az egyesületen belül én foglalkozom a legkisebbekkel és a kezdőkkel. Talán azért, mert felnőttként sem felejtettem el milyen volt gyereknek lenni.
A legnagyobb elismerés a fiatal mesterektől az volt számomra, mikor megköszönték nekem is a sikeres vizsgájukat, és emlékeztettek arra, hogy én indítottam el a karate útján őket - Nálad kezdtünk! – mondták.
Fontosnak tartom, hogy saját példámon keresztül mutassam meg, hogy a kitartó munka, az alázat és elhivatottság hogyan vezethet sikerekhez. Szeretnék olyan mentor lenni, aki nemcsak technikai tudást ad át, hanem motiválja és ösztönzi is a tanítványokat arra, hogy higgyenek magukban, és bátran kövessék álmaikat.
A danvizsga nem a végállomás, hanem egy új kezdet. Egy lehetőség arra, hogy még több értéket adjak a karate közösségnek, és megmutassam, hogy a kyokushin karate nemcsak egy harcművészet, hanem egy életforma, amely a csúcson is a szívet és az értéket helyezi előtérbe.
A karate számomra már nem egyszerűen sport, hanem életforma, amely megtanított arra, hogy az alázat nem gyengeség, hanem belső erő forrása. Megtanultam felelősséget vállalni önmagamért és másokért egyaránt, és hogy a valódi harcos nem az, aki soha nem esik el, hanem az, aki mindig feláll, bármekkora kihívással is néz szembe. Ahogy Masutatsu Oyama mondta:
"Az igazi harcos nem azért küzd, hogy győzzön, hanem hogy jobb emberré váljon."
Ez a gondolat vezérel minden nap, hogy soha ne adjam fel az utamat, és mindig a legjobb önmagam legyek.
