Hiszem, hogy a kyokushin karate nem csupán egy harcművészet, hanem egy út, amely az embert formálja – nemcsak fizikailag, hanem mentálisan és jellemben is. 1976 óta járom ezt az utat, és azóta is tanulok belőle. Minden edzés, minden küzdelem és minden tanítvány, akivel dolgoztam, hozzátett valamit ahhoz, aki ma vagyok.
Meggyőződésem, hogy a karate nem válogat. Nem számít a kor, a háttér vagy a kezdeti képességek – csak az számít, hogy valaki hajlandó-e elindulni ezen az úton. Az első lépések bizonytalanok lehetnek, de minden mozdulat, minden gyakorlás közelebb visz ahhoz az erőhöz, amely mindannyiunkban ott rejlik.
Hiszem, hogy a kyokushin nem csupán az ütések és rúgások tökéletesítéséről szól. A küzdelem önmagunkkal kezdődik – a határaink feszegetéséről, a kitartásról, a fegyelemről, az alázatról. Az igazi harcos nem az, aki soha nem esik el, hanem az, aki
mindig feláll.
Edzőként és mentorként a célom nem csupán a technikai tudás átadása, hanem a szellemiség megőrzése. A Kagami dojo több mint egy edzőterem – egy hely, ahol az ember megtanulni bízni önmagában, tisztelni másokat, és ahol minden egyes edzés egy újabb lépés önmaga legjobb verziója felé.
Hiszem, hogy az út, adott járok, nem ér véget. Minden új tanítvány, minden új küzdelem, minden új kihívás tovább formál. A karate nem egy elérendő cél – egy életre szóló fejlődés, amely mindig tanít, mindig próbára tesz, és mindig új utakat nyit meg előttünk.
OSU!
